Arany - menta



5 megjegyzés

tudom régen volt már bármilyen poszt, igyekszem bepótolni csak az elmúlt időkben kissé le voltam eresztve. ez a mai körömfestés is borzalmasan indult, 3x mostam le, egyszerűen bármit kentem a körmeimre azonnal felhólyagosodtak. alaplakkot is cseréltem stb. ráadásul olyan lakkok, amik eddig soha nem hólyagosodtak fel. az a gyanúm, hogy szobahőmérsékleten kellene tartanom a lakkokat nem pedig a kamrában. egyszerűen lövésem sincs mi volt  a baj, de végül összejött ez a kis manikűr, aminek most napokig bírnia kell, ugyanis elutazunk a szülőkhöz jövő hétig. :) 

Kicsit másmilyen



0 megjegyzés
volt egy személyes blogom, amit évek óta írtam, először más platformon aztán pár éve pedig itt Blogger-en. mivel nemrég megszüntettem teljesen ezt a  blogot úgy döntöttem ebbe a blogba fogok majd néhány személyesebb posztot írni, mert bevallom hiányzik. nem fogom túlzásba vinni, max. néhány vélemény ill. észrevétel lesz, esetleg kikérem a Ti véleményeteket is erről-arról. 
eredetileg úgy terveztem ez egy tematikus blog lesz, de mivel 2 blogot nincs kedvem vezetni így ez tölti majd be  a másik szerepét is. 

Porondon a Farmec szépségei!



9 megjegyzés
ma torokfájással ébredtem és elmentem a herbáriába teákat venni. úgy gondoltam lakkstop ide-vagy oda most megérdemlek egy szép lakkot, már régóta vágytam a Farmec Disco sorozatának lila darabjára.


 A Frmec 31-es és 2-es lakjai. :)

Előkarácsony



7 megjegyzés
nekem ez már kicsit karácsonyi hangulatot kölcsönöz. egy fotó inspirált, sajnos nem lett olyan, mint szerettem volna de  azért még talán elmegy. valaki tud esetleg jobb alternatívát a celluxnál? őszintén szólva borzasztó nehezen dolgozok vele. nehéz vágni, ragad össze-vissza, (főleg oda ahova nem kellene!), meg kell taperoljam mielőtt ragasztom különben ottmarad a ragacs illetve felszedi a lakkot és így tovább...

Ti mit használtok az ilyen manikűrök elkészítéséhez?


nem lett olyan jó, mint mai inspirált, de nem is voltak olyan színeim sem sajnos. :S majd legközelebb! :)




1 Gb tárhely?



6 megjegyzés
... aztán fizethetsz. jó a Blogger de ennyire azért nem. valószínűleg költözni fogok. mire elég az az 1 Gb? nekem semmire!

Galaxis Körmök



12 megjegyzés

a mai hajmosáshoz pont megfelelő manikűr! :D no de sebaj, így legalább holnap mást próbálhatok ki. kicsit unatkoztam ma, így gondoltam kipróbálom tudok-e Galaxis körmöket varázsolni. kissé sok lett ez így, majd a következő próbálkozás talán sikeresebb lesz! :) 

Amiket használtam: 
  • Miss Sporty Lasting Colour - 130
  • Rimmel Nail Rescue
  • Mini Colorama - French White
  • Coral - 3
  • Orkide fekete
  • Rimmel 60 Seconds - 610 Pompous
  • Golden Rose - 68
  • Miss Sporty Clubbing Colors - China Glaze
  • Farmec - 32
  • Orkide Nail Artist - 31


 ami inspirált:

Sminkes bejegyzés



9 megjegyzés

mivel néha hobbiból fotózok, nem árt ha kicsit tudok sminkelni is, hisz akiket fotózok nem mindenki tud  és sminkest hívni pedig elég költséges dolog lenne, pláne ha a képek csak hobbiból készülnek. így autodidakta módon tanulgatok, igaz régóta sminkelem magam is, illetve kurzusokon is vettem már részt. az, hogy mennyire megy is a dolog nem tudom megítélni, mindenesetre van hova fejlődnöm az biztos!
régóta akartam készíteni egy sorozatot, kicsit élénkebb, merészebb sminkkel. itt van néhány kép a sorozatból. ♥ 













amiket használtam:
  • Miss Sporty Studio Color Eyeshadow Duo - 222 Lively Spirit
  • beautycycle Colour Eyeshadow Duo - Jade
  • Artistry kiegyensúlyozó alapozó - Natural
  • Artistry korrektor - Light
  • Artistry Escape to Paradise paletta - az arcpirosítókat és a fehér szemhéjpúdert használtam.
  • oriflame bronzosító púder
  • Miss Sporty Perfect Color Lipstick - 014 Pink Lady
  • Oianyu paletta
  • beautycycle dúsító szempillaspirál
  • Oriflame Beauty Eye Liner Stylo

Nektek hogy tetszenek az ilyen élénk színek sminkben?

Méregzöld



5 megjegyzés

ma reggel elég mérges voltam, de hálistennek átültettem a mérgem a körmeimre. ezért is neveztem el a blogot lakkterápiának, mert egy kis körömfestés mindig helyrehozza a kedvem. :D ♥
a képeken látszik, hogy a körömágyam sincs valami jó állapotban, lövésem sincs mit tehetnék MÉG ennek érdekében, hisz szedek vitaminokat, kenegetem olajjal és bőrpuhítóval is. esetleg valami ötlet? :S 



amiket használtam:

  • Coral 99-es, zöld lakk.
  • Miss Sporty Kálciumos körömerősítő, (alaplakk).
  • essence - Night in Vegas


Körömerősítő projekt



5 megjegyzés
ilyenkor ősszel nagyobb odafigyelést igényelnek a körmeink és a hajunk. nagy körömerősítő projektbe kezdtem pár hete, ugyanis elkezdett kettéválni a körmöm vége néhány ujjamon. azért is ritkultak meg a bejegyzések, mert kúrálom őket.
első körben biotinos, folsavas vitaminnal, másod körben pedig A, E és D2 vitaminos olajjal kenegetem esténként. a vitaminokat 2 hónapja szedem, az olajat egy hónapja használom. tulajdonképpen gyönyörűek a körmeim tőle, fényesek, erősek és minden ami kell, jó rájuk nézni, a jobb kezem mutatóujján viszont annyira makacs a kis "kettéválás", hogy bármit csinálok nem tűnik el.

Ti mit használtok körömerősítésre?

Életem első sminkpalettája!



10 megjegyzés
igen, furcsa de így van. tini korom óta sminkelek, de szemhéjpúdert mindig mono-t vagy duo-t vettem. nem vagyok egy akkora sminkmester, hogy palettát kellene használjak, de ez egy mini változat. sajnáltam kiadni pénzt olyan színekre, amiket nem használnék. ez a paletta minden álmaimat fölülmúlja, ajándékba kaptam és mondhatom nagyon-nagyon örültem neki! a rúzs tartója 24 karátos arannyal van bevonva és Swarovski kristályok díszítik. szinte sajnálom rátenni a kis proletár kacsóimat! :D bizonyára el is tart egy darabig amíg elhasználom, úgyhogy még sokáig gyönyörködhetek majd benne. :)



A Crystal Glacier Sminkpaletta arcra és szemre a következőket tartalmazza: 
Arcpirosítók:
  • Pink Paradise – halvány, világos rózsaszín
  • Pink Sapphire – lágy, közép-rózsaszín
Szemhéjpúderek:
  • Frost – ragyogóan üde fehér
  • Icy Blue – csillámló, lágy kék
  • Spiced Wine — mély borvörös, enyhe burgundivörös csillogással
  • Twilight Blue – kékesszürke árnyalat, mély csillogással
  • Silver Crystals – csillámló ezüst
  • Lavender Haze – csillámló, lágy orgona
A Snow Blossom Ajakrúzs-duóban a hűvös, krémes Deep Berry Pink és Perfect Pale Neutral árnyalatok találhatók.



older post